Bauer Barbara: A fekete rózsa
Történet dióhéjban:
Etyek, szerelmesek, családok sorsa, a szőlő és a történelem
fonódik össze a könyv lapjain, hadba vonulás, búcsúzkodás, várakozás, reménykedés.
Tanúi lehetünk a II. világháború pusztításának, és az azt követő etyeki kitelepítéseknek,
melyek után szétzilált családok, életek, otthonok maradtak csupán. Egyedül a
szőlőből meríthetünk erőt, hiszen ugyan vannak bűnök, amiket soha nem lehet
elfelejteni, vagy meg nem történtté tenni, de ahogyan a természet is a
pusztulás után mindig újjáéled, az embernek is megvan az a képessége, hogy bármilyen
megpróbáltatás után feláll, és tovább élteti az életet.
Gondolatok a könyvről:
Katartikus hatású könyv, az
érzelmek széles spektrumát járjuk végig olvasása közben. Szem nem marad szárazon.
Terápiás könyvnek is beillene, hiszen a II. világháború borzalmai, bűnei az
utódokban benne - bennünk - élnek, elnyomva, kibeszéletlenül, fel nem
dolgozottan, meg nem bocsátottan. Külön öröm volt olvasni a köszönetnyilvánítás
részben, hogy a szerző az etyeki idős emberek emlékeit is felhasználva írta meg
a regényt, így valós események mozaikdarabkáira épül a mű.
Idézet a könyvből:
"A borban benne van, aki issza,
és benne van az is, aki készítette. Az egész év hangulata, öröme és bánata. Fagyok,
eső és aszály, óriási viharok, akár háborúk, születés, halál, minden, ami a
borász lelkét nyomta, és mindaz, ami boldoggá tette. Kóstolják meg, de hogy
ízlik-e majd, azt nem tudhatom. Hogy milyen a bor, az tőlünk függ. A lelkünk
tükröződése. Csak tartsa a nap felé a poharát, nézze meg a színeit, szívja be
az illatát, ízlelje a zamatát, hagyja, hogy betöltse a szívét." (p. 300)
Ha tetszett a bejegyzés, olvassa el a Birdbooks többi cikkét is, és csatlakozzon a Birdbooks Kiadó közösségéhez.