Mi vár ránk az Üveghegyen túl?

Lassan nyílik az ajtó az új világra, a globális rendszerleállás utáni valóságunkra. Még nem látjuk tisztán a közeljövőt, a jelképes Üveghegyünket még nem másztuk meg teljesen, de hamarosan a gerincére érünk, ahonnan reményeink szerint beláthatjuk az előttünk elterülő tájat, felfedezhetjük az új utakat. Elérkeztünk az eddig ismert világunk határához. A jövőépítés előtt tartsunk szünetet, éljük át a múlt miatt érzett szomorúságunkat, összegezzünk és tervezzünk.

Előre, csak előre...

Nem fordulhatunk vissza, a magunk mögött hagyott ösvény örökre eltűnt, csak előrefelé vehetjük az irányt. Az út visz magával. Aztán majd meglátjuk, mi lesz belőle. Mi vár majd ránk az áhított Üveghegyen túl? Munka. Sok-sok munka. Önmagunkkal, családunkkal, a munkahelyünkön előttünk tornyosuló feladatokkal, a hibás rendszereinkkel, elavult szokásainkkal, hiányos tudásunkkal. Senki nem fogja helyettünk felépíteni az új valóságunkat, nem érdemes arra várni, hogy magától jobb lesz, mint eddig volt az életünk. Vagy teszünk érte, lépésről lépésre haladunk ebben a bizonytalan állapotban avval a tudattal, hogy semmire sincs garancia, vagy tétlenül sodródunk továbbra is, és másokat okolunk saját nem-cselekvésünkért.

Mi tart vissza?

Sok minden visszatarthat minket attól, hogy összeszedetten alakítsuk a jövőnket: a kényelmesség, az elbizakodottság, a kishitűség, az átgondolatlanság, a megszokás például. Vizsgáljuk meg, az elmúlt korlátozott hetekben változtattunk-e valamin, átgondoltunk-e bármit? Mire van szükségünk a jövőben az elégedettebb élethez? Biztos, hogy a minket építő dolgokra fordítunk időt? Mi az, ami tényleg hiányzik, és mi az, ami nélkül vígan megvagyunk? Milyen új képességet fedeztünk fel magunkban? Mi okoz örömet és mi kedvetlenít el? Ki mellett szeretnénk lenni? Mi után vágyakozunk? Ezek az érzések mind útjelzők, ha odafigyelünk rájuk.

Esélyes, hogy el kell hagynunk a komfortzónánkat, meg kell haladni önmagunkat, ki kell lépnünk az ismeretlen senki földjére, még ha ingoványos is a talaj, és kintebb kell tolnunk a határainkat. Először fejben, aztán a valóságban. Alázattal. Hogy szabadabb, érettebb és teljesebb életet élhessünk. A jövő előttünk, a hogyan bennünk. Menjünk.

Ha tetszett a bejegyzés, olvassa el a Birdbooks többi cikkét is, és csatlakozzon a Birdbooks Kiadó közösségéhez.